például Ororszország, de akár a török befolyást vagy a kínai törekvéseket is említhetjük. Fontos, hogy az uniós perspektíva ne távolba vesző délibáb legyen a nyugat-balkániak számára, hanem belátható időn belül valósuljon meg. Ezért 2025-ig, amit lehetséges csatlakozási időpontként Juncker belengetett, jó lenne, ha gyorsabb előrelépés történne legalább Szerbia és Montenegró ügyében, amelyek a legelőrehaladottabb állapotban vannak a csatlakozási folyamatban. Szóval nem lehet állandóan hitegetni ezeket az országokat és embereket, hogy „majd egyszer”. Legutóbb Macrontól hallották, hogy majd ha a belső bajait rendezte az Unió, akkor elgondolkodik a bővítésen. Ettől még a Bizottság is prüszkölt, és azt mondta, párhuzamosan kell a kettőt csinálni. Szóval vannak uniós országok, amelyek nem osztják a lelkesedést a bővítés irányában.
Hogyan látja, mi lesz a Minority Safe Pack sorsa?
Bízunk abban, hogy a következő Európai Bizottság, amelyre a téma kitárgyalása vár, kedvezőbben fog hozzáállni a kisebbségek témaköréhez. Ma az EU nem nagyon érzi úgy, hogy foglalkoznia kellene a nemzeti kisebbségekkel. Minden másban viszont szereti a hatáskörök kiterjesztését, minden kapaszkodóba belefogódzkodik, annak érdekében, hogy benyomuljon különböző területekre és magához vonjon témákat. Ezért is jó a Minority Safe Pack, hogy ha már az EU nem mozdul ilyen irányba, akkor ez az 1,2 millió aláírás kiváló legitimációs alap és felszólítás, hogy tessék lépni, hiszen
itt van ötvenmilliónyi uniós állampolgár, aki egy nyelvi-etnikai kisebbséghez tartozónak vallja magát,
ami mégis az uniós lakosság 10 százaléka.
Ha a Fidesz amúgy nem támogatja az uniós központosítást, és egy decentralizált EU-t szeretne, akkor ez ügyben miért van mégis amellett, hogy ez legyen uniós hatáskör?
Ez nem ilyen egyszerű. Ha megnézzük a kisebbségi joganyagot, mint az emberi jogok egyik ágazatának joganyagát, akkor az nem kimondottan nemzetállami témakör. Ott van az Európa Tanács a maga struktúrájával, egyezményeivel, konvencióival, kartáival, mint a Nyelvi Jogok Kartája vagy a Kisebbségi Jogokról szóló Keretegyezmény. Az EU kinyilvánította az alapító szerződésekben, hogy a tagállamok alkotmányos anyaga és hagyományai egyúttal az alapjogokhoz tartoznak, ezeket az EU is a magáénak érzi. Az EU elkacérkodott azzal a gondolattal is, hogy tagjává válna az Európa Tanácsnak, amitől azonban végül visszakozott, ugyanis felmerült az a probléma, hogy ezáltal a Luxembourgi Bíróság hatásköre fölé helyeződik a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, tehát teljes hatásköri zavar és szuverenitás-probléma lépett volna fel. Emiatt nem csatlakozott ezekhez a keretegyezményekhez, hanem megcsinálták a „lightosított” EU-s alapjogi kartát, amiben ugyanakkor vannak áthallások az ET-s kartával. Az EU-s alapjogi karta járulékos csatolmánya az alapító szerződéseknek. Ezzel próbálta ezt meg ezt a hiányosságot orvosolni az EU. Ezért szerintem nem igaz, hogy uniós szinten nem létezik keret és jogi alap arra, hogy foglalkozzon az EU a kisebbségi jogokkal. Ez nem a tagállami hatáskörök elvétele volna, mivel a tagállamoknak is van megfelelési kötelezettsége nemzetközi szintű szerződésekhez, egyezményekhez. Szóval a kisebbségi jogok kérdése már az EU bimbózása idején is vegyes terület volt a nemzetközi és a nemzeti jog között,
ezért is furcsa, hogy az EU mégsem szeret vele foglalkozni.